II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok 2.1 A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZAT


7/1999. (VI.22.) számú Önkormányzati

r e n d e l e t

SIMONFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATA

módosítva

10/2002. (X.31.) számú

4/2003. (V.07.) számú

9/2006. (X.11.) számú

önkormányzati rendeletekkel

egységes szerkezetben

SIMONFA község bemutatása

SIMONFA a Kaposvár-Szigetvár közötti 67. sz. útra rövid bekötőúttal csatlakozó település a megyeszékhelytől 8 km-re-délre fekszik, a Zselicben.

A szubmediterrán éghajlati hatású dombságban szinte alpesi tájra emlékeztető környezetben van a község 152 lakóháza. Vasúti összeköttetése nincs, Kaposvárral, a térséggel napi több, mint húsz autóbuszjárat köti össze.

A völgyekben és dombok oldalán települt falut erdők veszik körül, mezőgazdasági területe kicsi, a tiszta levegő, a csend, a szép környezeti látvány lehetőséget kínál a vadásznak, a bakancsos turistának, a pihenésnek.

Neve először 1421-ben Symonfalva alakban fordult elő, ekkor nyerte a Tamási Család adományul Illyemindszenti János itteni birtokait. A XVI. század végén a község a szigligeti vár tartozéka volt, majd tulajdonosai változtak; 1767-től Somssich család nagybirtoka. A község lakóinak száma a századfordulóig fokozatosan nőtt (1910-ben 705 fő volt), aztán folyamatosan csökken. Mivel a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület kevés, a 8-10 holdas kisparaszti gazdaságok voltak a jellemzőek.

1995-ben alakult itt először egy kis tsz-csoport, de rövidesen felbomlott. 1960-ban kapott villanyt a község és ekkor alakult ismét szövetkezet. Ez először Zselicszentpállal, később Zselickislakkal, majd a kaposmérői szövetkezettel egyesült. Már az ötvenes években megkezdődött és a hatvanas években folytatódott az elvándorlás a településről.

A közigazgatási átszervezések során a község centrumtelepülés volt, közös tanács, körjegyzőség működött, és ma is ezt a szerepet tölti be.

Az ötutcás faluban a lakások több, mint 60 %-a el van látva telefonnal. Útjainak 90 %-a szilárd burkolatú. A szilárd és folyékony hulladék elhelyezését és elszállítását a község, a körjegyzőséghez tartozó településekkel együttműködve, közös telephely kialakításával oldotta meg. Mint a falvak mindegyikében, itt is a felszíni, a dombokról lezúduló víz okozza a legnagyobb gondokat.

A kereskedelmi ellátás megfelelő: áfész-bolt, discont vegyesüzlet, két italbolt működik a faluban. Vállalkozó háziorvos, házi gyógyszertár biztosítja a kellő egészségügyi ellátást. Jól működik a könyvtár.

A nyolcvanas évekig tartó elvándorlás megállt, kis mértékben a beköltözés a jellemző. Az itt élő lakosság egy része Kaposvárra jár dolgozni, 24 magánvállalkozó tevékenykedik a településen, döntő hányaduk az erdőgazdaságnál fakitermelő munkában, fuvarozásban.

A régi iskolából 1985-ben korszerű turistaházat alakítottak ki: ma már a Meteor Turistaegyesületnek két turistaháza van, több mint hetven ággyal. Természetjárók, hazai és külföldi vadászok szinte egész évben igénybe veszik. Az itt lakók otthonuk szépítésére mind több gondot fordítanak, az önkormányzatnak pedig fontos törekvése a betelepülni szándékozók támogatása.

Simonfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének

7/1999. (VI.22.) Önkormányzati rendelete

a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Simonfa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete /továbbiakban: képviselő-testület/ - helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. törvény /továbbiakban: Ötv./ 18. § /1/ bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - szervezeti és működési rendjére /továbbiakban: SZMSZ/ a következő rendeletet alkotja:

I. fejezet

Általános rendelkezések

1. §.

A képviselő-testület és a szervei számára jogszabályokban foglalt feladat- és hatásköri, szervezeti és működési előírásokat a jelen SZMSZ-ben foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni.

2. §.

/1/ Az Önkormányzat hivatalos megnevezése:   Simonfa Községi Önkormányzat

/2/ Az Önkormányzat székhelye:                                  Simonfa, Ady Endre utca 1.

3. §.

Az Önkormányzat jelképeit és azok használatának rendjét külön rendelet állapítja meg.

4. §.

Külön rendelet állapítja meg a helyi kitüntetések és elismerő címek adományozásának szabályait.

II. fejezet

Simonfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének feladat- és hatásköre

5. §.

Az önkormányzati feladat- és hatáskörök a képviselő-testületet illetik meg. E hatásköröket - ha jogszabály lehetővé teszi - rendeletben, vagy más önkormányzati intézkedéssel a Polgármesterre átruházhatja.

6. §.

/1/ Az önkormányzat képviselő-testületének közszolgáltatási feladatai az Ötv. 8. §. /1/ bekezdésében foglaltakkal azonosak.

/2/ Az önkormányzat képviselő-testülete köteles gondoskodni az Ötv. 8. §. /4/ bekezdésében foglaltakról.

7. §.

/1/ A helyi közügyek a lakosság közszolgáltatásának ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek helyi megteremtéséhez kapcsolódnak.

/2/ A helyi közügy önálló megoldásának felvállalása előtt előkészítő eljárást kell lefolytatni, melyben tisztázni szükséges a feladat ellátásának anyagi, személyi és technikai feltételeit. Az eljárás során a képviselő-testület tagjai véleményt nyilvánítanak. Az eljárást a testület döntésétől függően lefolytathatja a polgármester /alpolgármester vagy az erre létrehozott külön bizottság/ is.

/3/ Az előkészítő eljárás eredményét összegező előterjesztés csak akkor terjeszthető a képviselőtestület elé, ha az minden tekintetben tisztázott.

/4/ A képviselő-testület a helyi közszolgáltatások szervezésében, a területfejlesztésben és gazdaságszervező munkában együttműködik a Megyei Önkormányzattal, valamint a kistérség önkormányzataival. Az együttműködés célja a megyei és kistérségi tervek, koncepciók, elképzelések kidolgozásában való közvetlen részvétel, valamint azok egyeztetése a helyi elképzelésekkel.

A folyamatos és rendszeres kapcsolattartás a polgármester, illetve a körjegyző feladata, akik rendszeresen tájékoztatják a képviselő-testületet.

8. §.

/1/ Az önkormányzat jogi személy. Az önkormányzati feladat és hatáskörök a képviselőtestületet illetik meg.

/2/ A képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik az Ötv. 10. §-ában felsoroltakon túlmenően:

a./ a képviselő-testület hatáskörébe utalt választás és kinevezés alkalmával a személyi     alapbér összegszerű meghatározása,

b./ helyi közügy megoldásának vállalása, illetőleg az arról történő lemondás,

c./ a képviselő-testület ciklusprogramjának és munkatervének elfogadása,

d./ belföldi és külföldi önkormányzati szervekkel együttműködési megállapodás létesítése és felmondása,

e./ hitel felvétele,

f./ az önkormányzati ingatlan- és vagyonügylet,

g./ gazdasági társaságba való belépés, kilépés, alapítás és megszüntetés.

9. §.

/1/ A képviselő-testület az Ötv. 17.§./3/ bekezdésében meghatározott feltételek alapján mondhatja ki az önfeloszlatását.

10. §.

/1/ A képviselő-testület a hatáskör átruházásáról illetőleg visszavonásáról, annak felmerülésekor dönt.

/2/ A képviselő-testület által átruházott hatáskörök tovább nem ruházhatók.

/3/ A képviselő-testület az átruházott hatáskör gyakorlójának utasításokat adhat, döntését megsemmisítheti és megváltoztathatja, illetve a hatáskört gyakorló szervet beszámoltathatja.

/4/ Az átruházott határkör gyakorlója - az e kereten belül tett - intézkedéseiről, azok eredményéről a soron következő rendes testületi ülésen beszámol.

/5/ A képviselő-testület által átruházott hatásköröket az 1. számú melléklet tartalmazza.

11. §.

A képviselő-testület feladat- és hatáskörét érintő törvényi változásokról, az átruházhatóság törvényi feltételeiről a körjegyző a képviselő-testületet rendszeresen tájékoztatja.

12. §.

A képviselő-testület az önkormányzati jogokat illetőleg a helyi önkormányzat feladat- és hatáskörét érintő bármely kérdésekben - közvetlenül, vagy érdekképviseleti szervezete útján -az adott kérdésben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező állami szerv vezetőjéhez fordulhat, és a jogszabályokban előirt, lehetőségekkel élhet.

III. fejezet

A képviselő-testület működése

13. §.

/1/ A képviselő-testület önkormányzati feladatait a polgármester és a körjegyzőség útján, a települési képviselők tevékeny közreműködésével látja el.

/2/ Az egyes feladatok ellátásának sorrendi meghatározásánál elsősorban a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok, majd a lakosság igényétől, illetve az önkormányzat anyagi lehetőségeitől függő önként vállalt önkormányzati feladatok, a végrehajtáshoz szükséges anyagi eszközök tekintetében pedig az éves költségvetés előirányzatai a meghatározóak.

14. §.

/1/ A képviselő-testület tagjainak száma 6 fő.

/2/ A képviselő-testület határozatképes, ha tagjai közül az ülésen legalább 4 fő jelen van.

/3/ Ha a /2/ bekezdésben megjelölt számú képviselő nincs jelen, akkor az ülés határozatképtelen. A határozatképtelen ülést 8 napon belül, ugyanazon napirendek tárgyalására össze kell hívni.

A képviselő-testület összehívása

15. §.

/1/ A képviselő-testület évente legalább 6 alkalommal rendes ülést tart. Rendkívüli esetben soron kívül össze kell hívni a képviselő-testület ülését.

/2/ A képviselő-testület rendes ülését a polgármester, akadályoztatása esetén az őt helyettesítő alpolgármester hívja össze, az önkormányzat székhelyére. Amennyiben a tárgyalandó napirend vagy más körülmény indokolja, a képviselő-testület ülése a székhelyen kívül máshova is összehívható.

/3/ A polgármesteri és az alpolgármesteri tisztség betöltetlensége, illetőleg tartós akadályoztatásuk esetén a képviselő-testület ülését a legidősebb képviselő, mint korelnök hívja össze.

/4/ A polgármester rendkívüli képviselő-testületi ülést köteles összehívni – amennyiben azt a két testületi ülés között bekövetkezett halaszthatatlan, vagy rendkívüli esemény indokolja-, illetve ha a képviselők egynegyede, a képviselő-testület bizottsága, vagy a körjegyző kezdeményezi. Az ülés időpontját a polgármester az indítvány kézhezvételétől számított 3 napon belül a meghívó kiküldésével egyidejűleg tűzi ki. Rendkívüli ülésen csak a kezdeményező(k) által megjelölt napirendi pont(okat) lehet megtárgyalni.

/5/ A meghívót és az írásbeli előterjesztéseket úgy kell kézbesíteni, hogy azt az érdekeltek az ülés időpontját megelőzően legalább 5 nappal kézhez kapják. Ettől eltérni csak kivé telesen a polgármester engedélyével lehet.

/6/ Halasztást nem tűrő, indokolt esetben a képviselő-testület ülése formális meghívó nélkül, telefonon vagy távirati úton is összehívható.

/7/ A képviselő-testület rendes ülésének időpontjáról, helyéről és napirendjéről - a meghívó azonos időben - a lakosságot is tájékoztatni kell.

Az együttes képviselő-testületi ülés

15/A. §.

/1/ A körjegyzőséget létrehozó képviselő-testületek évente legalább 3 együttes képviselő-testületi ülést tartanak, melynek helye az ülés összehívását kezdeményező polgármester székhelye.

/2/ Az együttes képviselő-testületi ülést mindig az azt kezdeményező község polgármestere hívja össze és vezeti. A kezdeményező polgármester akadályoztatása esetén az ülést a résztvevő másik önkormányzat polgármestere vezeti.

/3/ Az együttes képviselő-testületi ülésen minden napirendről a képviselő-testületek külön-külön szavaznak és határoznak.

/4/ Együttes képviselő-testületi ülés összehívását a polgármestereken kívül a körjegyző is kezdeményezheti.

/5/ Az együttes képviselő-testületi ülésre a rendes képviselő-testületi ülésre vonatkozó szabályok az irányadók.

A képviselő-testület ülésére meghívandók köre

16. §.

/1/ A képviselő-testület ülésére meg kell hívni:

a./ a képviselőket,

b./ a körjegyzőt,

c./ a körjegyzőség tárgyalt napirend szerint illetékes köztisztviselőjét,

d./ az önkormányzati intézmények vezetőit,

e./ akit a polgármester megjelöl.

/2/ Az ülésen a képviselők szavazati joggal vesznek részt, mely magában foglalja a tanácskozás jogát is.

/3/ A meghívottak közül tanácskozási jog illeti meg a nyilvános ülés valamennyi napirendi pontjához kapcsolódóan:

a./ a körjegyzőt,

b./ a lakossági szervezetek képviselőit,

c./ akit a polgármester meghívott.

/4/ Az ülés meghatározott napirendi pontjához kapcsolódóan illeti meg tanácskozási jog a meghívottak közül:

a./ a körjegyzőség tárgyalt napirend szerint illetékes köztisztviselőjét,

b./ az önkormányzati intézmények vezetőit,

c./ akit a polgármester egy-egy napirendi pontra korlátozva meghívott.

A képviselő-testület ülése

17. §.

/1/ A képviselő-testület ülése nyilvános, azon bármely állampolgár szabadon részt vehet és az ülést vezető engedélye alapján fel is szólalhat.

/2/ Amennyiben a testület az elfogadott napirendeket 4 órán belül nem tudja megtárgyalni, úgy a polgármester az ülést berekeszti, illetve dönt arról, hogy a folytatást szavazásra bocsátja-e. A testület többségi szavazással dönt arról, hogy az ülést folytatja-e vagy elnapolja.

Amennyiben az elnapolás mellett dönt, egy héten belüli időpontra a testületi ülést össze kell hívni. Ez esetben az 5 napos szabályt nem kell alkalmazni.

/3/ A képviselő-testület

a./ Zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, illetőleg vissza, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele; továbbá önkormányzati, hatósági, összeférhetetlenségi és kitüntetési ügy, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás tárgyalásakor.

b./ zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene.

/4/ A zárt ülésen a képviselő-testület tagjai, a körjegyző, továbbá a meghívása esetén az érintett és a szakértő, valamint a körjegyző által - a polgármester egyetértésével - kijelölt hivatali dolgozók vehetnek részt (szakértőként).

Előterjesztések

18. §.

/1/ A képviselő-testület elé kerülő előterjesztések főbb fajtái:

a./ beszámoló valamely feladat elvégzéséről, valamely tevékenységről,

b./ döntést igénylő javaslat, amely rendeletalkotásra vagy határozathozatalra is irányulhat,

c./ tájékoztató anyagok, amelyek tudomásulvételt igényelnek.

/2/ Az /1/ bekezdés b./ pontjában megjelölt előterjesztésre jogosult:

a./ a polgármester és az alpolgármester,

b./ bármelyik képviselő,

c./ a körjegyző.

/3/ Az előterjesztések csak a körjegyző jogszerűségi észrevételének ismeretében tűzhetőek napirendre.

19. §.

/1/ Előterjesztés a képviselő-testület elé szóban, vagy írásban nyújtható be.

/2/ Szóbeli előterjesztésnek kell tekinteni a testületi ülés napján kiosztott, a napirendi pontok- hoz nem kapcsolódó, írásos előterjesztést is.

20. §.

Az előterjesztésnek tartalmaznia kell:

- a tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatását,

- az előzményeket, különösen a témában hozott korábbi testületi döntéseket, azok végrehajtásának állását,

- jogszabályi felhatalmazást,

- több döntési változat esetén az egyes változatok mellett és ellen szóló érveket, valamint a várható következményeket,

- a költségkihatásokat,

- a határozati javaslatot.

21. §.

/1/ Az írásbeli előterjesztés terjedelmi - a határozati javaslattal és a mellékletekkel együtt - maximum 10 gépelt oldal lehet. Indokolt esetben a polgármester előzetes engedélyével az oldalszám szükség szerint növelhető.

/2/ A szóbeli előterjesztés leghosszabb ideje 20 perc, ezt azonban a képviselő-testület egyszerű szótöbbséggel módosíthatja.

22. §.

/1/ Az írásbeli előterjesztést legkésőbb a testületi ülést megelőző 10. napon kell a körjegyzőhöz eljuttatni, aki a jogszerűségi észrevételt követően a hivatal útján gondoskodik valamennyi anyag postázásáról.

/2/ A sürgősségi indítvánnyal benyújtott előterjesztésnek is meg kell felelni a 20-21. §-okban foglalt követelményeknek.

A napirend megállapítása

23. §.

/1/ Az előterjesztett napirendi javaslatról a képviselő-testület - az esetleges vitát követően dönt.

/2/ Napirendi pont tárgyalásának elhalasztására az előterjesztő és bármely képviselő tehet javaslatot. A javaslatot az ülésvezető felszólítására indokolni kell.

A javaslat és az indokolás elfogadásáról a testület vita nélkül dönt.

/3/ A képviselő-testület a napirendi pontokat az általa elfogadott sorrend szerint tárgyalja.

24. §.

/1/ A két ülés közötti időszakban fontosabb eseményeiről szóló polgármesteri tájékoztatót a képviselő-testület a szükséges döntések meghozatala mellett tudomásul veszi, valamint dönt a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentések, illetve az átruházott hatáskörben hozott intézkedések elfogadásáról.

/2/ Az /1/ bekezdésben megjelölt napirendek minden rendes ülés kötelező napirendi pontjai.

25. §.

A napirend sürgősségi tárgyalását indítványozhatja:

a./ a polgármester, bármely települési képviselő,

b./ a körjegyző,

c./ a polgármester ellenjegyzésével az önkormányzati intézmény vezetője.

26. §.

/1/ A sürgősségi indítványt - rövid indokolással - legkésőbb az ülést megelőző munkanap

12.00 óráig kell írásban a polgármesternél benyújtani.

/2/ A sürgősség elfogadásáról a testület vita nélkül, minősített többséggel határoz.

A képviselő-testület ülésének vezetése

27. §.

Az ülésvezető feladatai és jogosítványai:

a./ megállapítja /figyelemmel kíséri/ a határozatképességet, megnyitja, illetve berekeszti az ülést,

b./ tájékoztatást ad a két ülés közötti eseményekről, valamint beszámol a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben tett intézkedésekről,

c./ előterjeszti a napirendi javaslatot, tájékoztatást ad a sürgősségi indítványokról,

d./ napirendi pontonként megnyitja, vezeti, illetőleg lezárja a vitát, szavazásra bocsátja a döntési javaslatokat,

e./ hosszúra nyúlt vita esetén indítványozza a hozzászólások időtartamának korlátozását vagy a vita lezárását,

f./ figyelmezteti a hozzászólót, ha mondanivalója eltér a tárgyalt témától, a figyelmeztetés eredménytelensége esetén megvonja a szót, melynek következményeként az illető személy ugyanazon ügyben már nem szólalhat fel,

g./ tárgyalási szünetet rendelhet fel, a tanácskozás folytatatását akadályozó körülmény felmerülésekor az ülést meghatározott időre félbeszakítja, vagy berekeszti,

h./ biztosítja az ülés zavartalan rendjét, rendre utasíthatja azt, aki az ülésen méltatlan magatartást tanúsít.

28. §.

A felvilágosítás-kérés szabályai

/1/ A képviselők az ülésen a polgármestertől, az alpolgármestertől, a bizottságok elnökeitől valamint a körjegyzőtől - önkormányzati feladatkörükbe tartozó témákban - írásban felvilágosítást kérhetnek.

/2/ Felvilágosítás-kérésnek az a kérdés-, illetve problémafelvetés tekinthető, amely szoros kapcsolatban áll az önkormányzat által ellátott feladatokkal, illetve valamely irányítása alatt álló szervezet tevékenységi körével.

/3/ A felvilágosítás-kérést a polgármesternél kell benyújtani, legalább 3 nappal az ülés előtt.

/4/ Amennyiben a felvilágosítás-kérést a /3/ bekezdésben előírt határidőn túl, vagy a testületi ülésen nyújtják be, úgy az érintettnek csak abban az esetben kell az ülésen választ adnia, ha a válaszadás előzetes vizsgálatot nem igényel. Ellenkező esetben a felvilágosítást kérő képviselőnek az ülést követő 15 napon belül írásban kell válaszolni. A válasz elfogadásáról a testület a soron következő ülésén dönt.

/5/ Az ülésen a válasz elfogadásáról először a felvilágosítást kérő képviselő nyilatkozik és amennyiben a választ nem fogadja el, arról a képviselő-testület vita nélkül dönt.     Amennyiben a képviselő-testület a választ elutasítja, elrendeli az ügy bizottság általi kivizsgálását, mely vizsgálatban a felvilágosítást kérő képviselő is részt vehet.

29. §.

/1/ A kérdezés képviselő-testületi hatáskörbe tartozó szervezetre, működésre vonatkozó tudakozódás, amely tartalma szerint nem sorolhatón a felvilágosítás-kérés fogalomkörébe és nem kapcsolódik az ülés napirendjének témaköreihez.

/2/ A kérdezés joga a képviselőket a napirend tárgyalásának befejezését követően illeti meg.

/3/ A kérdés felvetése és megválaszolására rendelkezésre álló időtartamot a képviselő-testület esetenként határozza meg.

A vita és a döntéshozatal módja

30. §.

/1/ A napirendi pont tárgyalását szóbeli kiegészítés előzheti meg. Szóbeli kiegészítést a napirend előadója és a körjegyző tehet.

/2/ A szóbeli kiegészítés nem ismételheti az írásbeli előterjesztést, ahhoz képest új információkat kell tartalmaznia.

31. §.

/1/ A napirendi ponttal kapcsolatban a képviselők és a meghívottak az előterjesztőhöz kérdést intézhetnek.

/2/ A kérdések elhangzása után a válaszadás, majd az /1/ bekezdésben említett személyek hozzászólása következik. Ha ugyanaz a személy ugyanazon napirendi ponttal kapcsolatban másodszor is hozzászólásra jelentkezik az ülésvezető a második hozzászólás időtartamát 2 percre korlátozhatja.

32. §.

A napirendi pont vitáját az előterjesztő foglalja össze, egyúttal reagál az elhangzott észrevételekre is.

33. §.

Az ülésvezető a vita lezárása után elsőként a módosító, majd az eredeti javaslatot teszi fel szavazásra.

34. §.

Személyes megjegyzést tehet - maximum 5 perces időtartamban - a vita lezárása után, de még a szavazás előtt az a képviselő, aki a vita során őt ért - megítélése szerint - méltatlan kritikát kívánja kivédeni, illetve aki álláspontjával összefüggésben keletkezett félreértést szeretne tisztázni.

35. §.

A szavazás előtt a körjegyző törvényességi észrevételt tehet.

36. §.

/1/ A javaslat elfogadásához a jelen lévő képviselők több mint felének igen szavazata szükséges /egyszerű szótöbbség/.

/2/ A megválasztott képviselők több mint felének /legalább 5 fő képviselő / egybehangzó szavazata /minősített többség / szükséges az Ötv 15. §-án, 18.§./3/ bekezdésén, valamint

a 33.§-/1/ bekezdésén túlmenően:

a./ sürgősségi indítvány elfogadásához,

b./ hatáskör gyakorlásának átruházásához, illetve visszavonásához,

c./helyi közügy önálló megoldásának vállalásához, illetőleg arról történő lemondáshoz,

d./ önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben.

37. §.

/1/ A testület döntéseit általában nyílt szavazással, kézfelemeléssel hozza. A képviselőtestület a jelenlévő képviselők bármelyikének indítványára név szerinti szavazással dönthet.

/2/ A név szerinti szavazás alkalmával a körjegyző a névsor alapján minden képviselőt személy szerint szólít, és a képviselő által adott választ /igen, nem, tartózkodom/ a névsorban rögzíti. A szavazás végén a képviselő a nyilatkozatát aláírásával hitelesíti.

/3/ A nyílt szavazás eredményét az ülésvezető állapítja meg, illetve - a szavazok téves összeszámlálása miatt - elrendelheti a szavazás megismétlését.

/4/ Ha a szavazásra bocsátott kérdés a szavazástól tartózkodó képviselők magas száma miatt nem kapja meg a többségi igent, érvényes döntés nem születik. Ez esetben a szavazás megismételhető, vagy az adott téma tovább tárgyalható.

38. §.

/1/ Titkos szavazást kell tartani:

a./ választás,

b./ kinevezés,

c./ felmentés,

d./ vezetői megbízás visszavonása, valamint

e./ fegyelmi eljárást lezáró érdemi döntés /büntetés kiszabása / esetén.

A képviselő-testület döntései

39. §.

/1/ A képviselő-testület:

a./ rendeletet alkot,

b./ határozatot hoz.

/2/ A képviselő-testület jegyzőkönyvi rögzítéssel, de számozott határozat nélkül dönt:

- a napirend meghatározásáról,

- az ügyrendi kérdésekről,

- a képviselői felvilágosítás-kérésre, valamint kérdésre adott válasz elfogadásáról.

40. §.

/1/ A képviselő-testület számozott határozata tartalmazza a testület szó szerinti döntését,

a végrehajtás határidejét és a végrehajtásért felelős személy megnevezését.

/2/ A képviselő-testület hatósági határozataira - az Ötv-ben foglalt eltérésekkel – a közigazgatási és hatósági eljárásokról szóló 2004. évi. CXL. Törvény rendelkezéseit (továbbiakban: Ket.) kell alkalmazni.

/3/ Bonyolultabb indítvány előterjesztésekor, valamint a szóban tett javaslatokról hozandó   döntés szó szerinti megfogalmazásának idejére az ülésvezető az ülést felfüggesztheti.

41. §.

/1/ A képviselő-testület által alkotott rendeletek jelölése a következők szerint történik:

Simonfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

/         ./ rendelet sorszáma, per évszám/, valamint

a kihirdetés dátuma /hónap, nap / Kt. rendelete .......................................................

/a tárgy megjelölése/.

/2/ A határozatok jelölése:

Sorszám, per évszám és Kt. határozat.

A rendeletalkotás

42. §.

/1/ A képviselő-testület nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján - annak végrehajtására - önkormányzati rendeletet alkot.

43. §.

/1/ A rendelet alkotását bármely települési-képviselő, és a körjegyző írásban kezdeményezheti a polgármesternél.

/2/ Amennyiben a rendelettervezetet tárgyalásra alkalmas módon nyújtják be, azt a polgár- mester köteles soron következő ülés napirendi javaslatába felvenni.

/3/ Amennyiben a szabályozandó kérdés tárgya lehetővé teszi az ülésvezető indítványozza, hogy a képviselő-testület előbb foglaljon állás a rendeletalkotás szükségességéről, főbb elveiről, az előkészítés menetéről és felelőséről.

/4/ A képviselő-testület szabályozhatja a rendelet-tervezet /javaslat/ kétfordulós tárgyalását is.

/5/ A rendelettervezet szakszerű előkészítéséről a körjegyző gondoskodik a polgármester közreműködésével.

/6/ A képviselő-testület által megalkotott önkormányzati rendeletet ki kell hirdetni, a számozott határozatokat pedig jegyzőkönyvi kivonati formába az érintetteknek meg kell küldeni.

/7/ A megalkotott rendeletek kihirdetéséről, egyes határozatok közzétételéről, illetőleg közléséről, valamint a rendeletek, határozatok nyilvántartásáról folyamatos karbantartásáról a körjegyző gondoskodik. Szükség esetén kezdeményezi a rendeletek módosítását, hatályon kívül helyezését.

/8/ A képviselő-testület kétévenként felülvizsgálja az önkormányzati rendeletek hatályosságát

43/A. §.

/1/ A rendelet kihirdetésének helyben szokásos módja a rendelet kifüggesztése, amely a

Polgármesteri Hivatal (Körjegyzőség) hirdetőtábláján történik meg.

A jegyzőkönyv

44. §.

/1/ A képviselő-testület jegyzőkönyvének elkészítéséről a körjegyző gondoskodik. A jegyző- könyv röviden, tömören, megtárgyalt napirendi pontonként tartalmazza a kérdéseket és az azokra adott választ, a megjelent képviselők és meghívottak nevét, a hozzászólások lényegét, a javaslatok és a hozott döntések pontos megfogalmazását, valamint a rendeletek és a számozott határozatok tekintetében a határozatképességre és a szavazás eredményére, a minősített többséget igénylő döntésre történő utalást.

/2/ A képviselő-testület egyszerű többséggel, bármely képviselő indítványára dönthet arról, hogy:

a./ valamely hozzászólás,

b./ a határozathozatal során kisebbségben maradt képviselői vélemény szó szerint kerüljön a jegyzőkönyvbe.

/3/ A jegyzőkönyv mellékletei:

a./ a meghívó,

b./ a jelenléti ív,

c./ a megtárgyalt írásos előterjesztések,

d./ az írásban benyújtott hozzászólások és

e./ egyéb írásos indítványok.

/4/ A jegyzőkönyv eredeti példányát a mellékleteivel együtt a Körjegyzőség hivatala kezeli, és elhelyezi az irattárban.

/5/ A nyilvános ülésről készült jegyzőkönyvet és mellékleteit a polgármesteri hivatalban az állampolgárok, és a képviselők számára hozzáférhetővé kell tenni.

/6/ A zárt ülésről készített jegyzőkönyvbe, valamint az ülés írásos anyagába csak az arra jogosultak tekinthetnek bele. A zárt ülés jegyzőkönyvét és írásos anyagait az általános szabályok szerint, de elkülönítve kell tárolni és megőrizni.

/7/ A Képviselő-testület üléséről készült jegyzőkönyvet a Polgármester és a Körjegyző írják alá.

IV. Fejezet

A települési képviselő

45. §.

A települési képviselő az önkormányzati feladat- és hatáskörök megvalósításáért, illetve a település egészéért vállalt felelősséggel vesz részt a választók érdekeinek képviseletében.

46. §.

A települési képviselők névsorát a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

47. §.

A települési képviselők a fogadóóráikat az általuk meghirdetett helyen és időben tartják.

A fogadóórák megszervezésében, a szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításához a Körjegyzőség segítséget nyújt.

48. §.

A települési képviselő a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat meghozatalát követően az alakuló ülésen, illetve a megválasztását követő ülésen esküt tesz.

49. §.

/1/ A képviselő jogai:

a./ A képviselő-testület ülésén a Polgármestertől, a Körjegyzőtől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amelyre az ülésen - vagy legkésőbb 15 napon belül írásban – érdemi választ kell adni,

b./ kezdeményezheti, hogy a képviselő-testület vizsgálja felül a polgármesternek - a képviselő testület által átruházott - önkormányzati ügyben hozott döntését,

c./ a képviselő-testület vagy a polgármester megbízása alapján képviselheti a képviselőtestületet,

d./ igényelheti a polgármesteri hivataltól a képviselői munkájához szükséges feltételek biztosítását, közérdekű ügyben intézkedést kezdeményezhet,

e./ képviselői fórumot szervezhet.

/2/ A képviselő kötelezettségei:

a./ választóival folyamatosan kapcsolatot tartani,  jogos panaszaik intézését figyelemmel      kísérni,

b./ írásban vagy szóban a polgármesternél bejelenteni, ha a testület ülésén nem tud meg- jelenni, illetve egyéb megbízatásának teljesítése akadályba ütközik,

c./ a képviselő-testület munkájában, a testületi döntések előkészítésében, a különböző      vizsgálatokban részt venni,

d./ képviselői megbízatásához méltó, a képviselő-testület, valamint annak szervei tekintélyét

és hitelét óvó magatartást tanúsítani,

e./ a képviselői tevékenysége során tudomására jutott állami, szolgálati és üzleti titkot a      vonatkozó rendelkezések szerint megőrizni,

f./ döntéshozatal előtt bejelenteni személyes érintettségét.

50. §.

A képviselő járandóságai:

A képviselőket külön rendeletben megállapított tiszteletdíj, illetve egyéb juttatás illeti meg.

51. §.

A képviselő-testület a tiszteletdíjat és egyéb juttatást a rendeletben meghatározott esetekben mérsékelheti és meg is vonhatja.

52. §.

A képviselőknek a képviselői tevékenységgel összefüggő, általa előlegezett és számlával igazolt szükséges költséget meg kell téríteni. A költségek kifizetését a polgármester engedélyezi.

V. fejezet

A polgármester

53.§.

/1/ A polgármester társadalmi megbízatásban tölti be tisztségét.

/2/ A polgármester a képviselő-testület törvényes képviselője, aki a képviseleti jogesetenkénti ellátásával az alpolgármestert is megbízhatja.

54. §.

A polgármester jogszabályokban meghatározott feladat- és hatáskörének folyamatos vezetéséről, naprakész állapotban való tartásáról a körjegyző gondoskodik.

55. §.

/1/ A polgármester az önkormányzattal kapcsolatos feladatait az Ötv., más törvények, valamint az SZMSZ tartalmazza.

/2/ A polgármester feladatai az /1/ bekezdésben foglaltakon túlmenően - a képviselő-testület, illetőleg annak szerveivel kapcsolatban különösen a következők:

a./ biztosítja a képviselő-testület demokratikus, széles nyilvánosság melletti működését,

b./ a képviselő-testület tevékenységéről évente tájékoztatja a képviselő-testülettel együtt- működő szervek vezetőit,

c./ segíti a települési képviselők munkáját,

d./ ellátja a képviselők rendszeres tájékoztatását,

e./ meghatározza a körjegyző feladatait a képviselő-testület működésével összefüggésben,

f./ kapcsolatot tart a település gazdasági, társadalmi és lakossági szerveivel, azok vezetőivel,

g./ elősegíti a lakosság önkormányzati feladatokban való közreműködését,

h./ rendszeres időközönként fogadóórát tart, minden hét keddi napján 17 órától 19 óráig a

Polgármesteri hivatalban,

i./ ápolja az önkormányzat hazai és nemzetközi kapcsolatait.

56. §.

A polgármester a jogszabályban és az SZMSZ-ben már tárgyalt hatáskörén túlmenően:

a./ dönt a költségvetési rendeletben meghatározott polgármesteri keret felhasználásáról,

b./ fogadja az önkormányzattal kapcsolatban álló külföldi partnerek képviselőit, és a velük való tárgyalás során előzetes megállapodásokat köt,

c./ véleményt nyilvánít a település életét érintő kérdésekben,

d./ nyilatkozik a sajtónak, a hírközlő szerveknek

e./ jóváhagyja a hivatal ügyrendjét.

VI. fejezet

Az alpolgármester

57. §.

/1/ A képviselő-testület a polgármester javaslatára, a polgármester helyettesítésére és munkájának segítésére a tagjai közül társadalmi megbízatású alpolgármestert választ.

/2/ A képviselő-testület dönt az alpolgármesteri illetmény mértékéről.

/3/ Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait.

58. §.

/1/ A képviselő-testület által megválasztott alpolgármester ellátja a polgármester általános helyettesítését.

/2/ A polgármester esetében az egyéb munkáltatói jogokhoz kapcsolódó jogosítványokat – szabadság, kiküldetéssel kapcsolatos nyilvántartások, valamint a költségtérítéssel kapcsolatos nyilvántartás vezetése – az alpolgármester gyakorolja.

VI/A. Fejezet

1. §.

A képviselő-testület bizottságai

A bizottságok

/1/ A képviselő-testület - meghatározott önkormányzati feladatok ellátására - állandó vagy ideiglenes (ad-hoc) bizottságokat választhat.

/2/ A képviselő-testület a következő állandó bizottságot hozza létre:

Vagyonnyilatkozati és összeférhetetlenségi bizottság, melyek a létszáma: 3 fő

/3/ A bizottság a belső működése szabályait - a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

LXV. törvény és a Szervezeti és Működési Szabályzat keretei között - maga állapítja meg.

2. §.

A bizottságok működése

/1/ A bizottság elnökét és tagjainak több mint a felét a települési képviselők közül kell választani. A polgármester, az alpolgármester, a képviselő-testület hivatalának köz- tisztviselője, dolgozója nem lehet a bizottság elnöke, tagja.

/2/ A bizottság határozatképességére és határozathozatalára a képviselő-testületre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

/3/ A képviselő-testület határozza meg azokat az előterjesztéseket, amelyeket a bizottság nyújt be, vagy a bizottság állásfoglalásával nyújthatók be a képviselő-testülethez megtárgyalásra. Ezen előterjesztéseket a bizottságnak kötelessége megtárgyalni és álláspontját a képviselő-testületi ülésen ismertetni.

/4/ A bizottság ülését az elnök hívja össze és vezeti le. A bizottságot a polgármester indítványára össze kell hívni.

/5/ A bizottságnak valamely témakör megtárgyalására javaslatot tehet bármelyik települési képviselő. A javaslatot az elnök köteles a bizottság legközelebbi ülése elé terjeszteni s erre az indítványozó képviselőt meghívni.

/6/ A bizottsági döntéshozatalból kizárható az, akit, vagy akinek a hozzátartozóját személyesen érinti az ügy. A személyes érintettséget az érdekelt köteles bejelenteni.      A kizárásról a bizottság elnökének esetén a polgármester, bizottsági tag esetén a bizottság dönt.

/7/ A bizottság ülése nyilvános, zárt ülést a képviselő-testületre vonatkozó szabályok szerint tarthat. A bizottság döntéseiről a bizottság elnöke ad tájékoztatást.

/8/ Az ülésen tudomására jutott szolgálati titkot és személyes adatot a bizottság minden tagja köteles megőrizni.

/9/ A bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyről a körjegyző gondoskodik.       A. Jegyzőkönyv röviden, tömören tárgyalt napirendi pontonként tartalmazza az elhangzottakat, a kérdéseket és az azokra adott választ, a hozzászólások lényegét, a javaslatok és hozott döntések pontos megfogalmazását, valamint a számozott határozatok tekintetében a határozatképességre és a szavazás eredményére, a minősített többséget igénylő döntésre történő utalást. Ezen felül a megjelentek és a meghívottak nevét. A jegyzőköny- vet a bizottság elnöke és a körjegyző, vagy a körjegyző helyettesítését ellátó személy írja alá.

/10/ A jegyzőkönyv elkészítésére a képviselő-testület ülésének jegyzőkönyvére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

/11/ A bizottság tevékenységéről szükség szerint, de legalább évente egyszer beszámol a képviselő-testületnek.

3. §.

A vagyonnyilatkozati és összeférhetetlenségi bizottság feladata és hatásköre

/1/ A bizottság az önkormányzati képviselők, a polgármester, valamint e személyek vagyonnyilatkozat-tételére kötelezett hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának vizsgálatát végzi.

/2/ A bizottság - a képviselő-testület döntése alapján - részt vesz az összeférhetetlenség vizsgálatával kapcsolatos eljárásban.

/3/ Titkos szavazás lebonyolítása.

VII. fejezet

A körjegyző

59. §.

/1/ Simonfa, Bőszénfa, Zselickislak, Zselicszentpál Községek Képviselő-testületei pályázatban meghatározott feltételek figyelembevételével határozatlan időre nevezik ki a körjegyzőt.

/2/ A pályázat kiírásáról és annak tartalmáról a képviselő-testületek egyszerű szótöbbséggel döntenek. A pályázatot a Belügyi Közlönyben meg kell jelentetni.

60. §.

A körjegyző az Ötv. 36.§ /2/-/3/ bekezdésében foglaltakon túlmenően:

a./ ellátja a megállapodás szerint érintett képviselő-testületek, bizottságok és képviselők      működésével kapcsolatos teendőket,

b./ előkészíti a polgármesterek hatáskörébe utalt államigazgatási döntéseket, gondoskodik azok végrehajtásáról,

c./ köteles személyesen vagy megbízottja útján a körjegyzőséghez tartozó települések      képviselő-testületeinek ülésein részt venni és ott a szükséges felvilágosítást megadni,

d./ évente beszámol minden képviselő-testületnek a körjegyzőség munkájáról.

e./ a Körjegyző vagy megbízottja Simonfa községben minden hét szerdai napján 8.00 órától     16.00 óráig ügyfélfogadást tart, ezen felül a simonfai Körjegyzői Hivatal ügyfélfogadási     rendje az irányadó.

61. §.

A körjegyző jogszabályban foglalt feladat- és hatáskörét a hatásköri jegyzék tartalmazza.

VIII. fejezet

A körjegyzőség

62. §.

/1/ A képviselő-testület a hatáskörébe tartozó önkormányzati ügyek előkészítésére, az önkormányzati döntések végrehajtására, a testületek működésével kapcsolatos adminisztratív feladatok és a jogszabályokban előírt államigazgatási feladatok ellátására Simonfa, Zselickislak, Zselicszentpál Községek Képviselő-testületével közösen 1990. október 18. hatállyal hivatalt hoz létre.

A hivatal elnevezése: Simonfa, Bőszénfa, Zselickislak, Zselicszentpál Községek

Körjegyzősége

A körjegyzőség székhelye: Simonfa, Ady Endre utca 1.

A hivatal működését az ügyrend szabályozza.

/2/ A körjegyzőség létrehozását kimondó önkormányzatok közötti megállapodás az SZMSZ........ sz. mellékletét képezi.

A megállapodás tartalmazza:

a./ a körjegyzőség elnevezését, székhelyét, címét, jogállását,

b./ alapvető feladatait,

c./ a körjegyzőség ügyrendjének tartalmi meghatározását,

d./ a körjegyzőségi költségvetéshez való hozzájárulás számítási módját.

/3/ A körjegyzőség ügyrendjének tervezetét - az érintett polgármesterek véleményének kikérésével - a körjegyző készíti el és terjeszti jóváhagyásra - a képviselő-testületek együttes ülése elé.

/4/ A körjegyzőséget létrehozó képviselő-testületek együttes ülése dönt:

a./ a körjegyző kinevezéséről, munkaviszonyának megszüntetéséről, a körjegyzővel szembeni fegyelmi és anyagi felelősség érvényesítéséről minősített többséggel,

b./ a körjegyzőség ügyrendjének jóváhagyásáról, módosításáról, az elfogadott ügyrend az SZMSZ......... sz.  függeléke

c./ a körjegyzőség működéséről szóló beszámoló elfogadásáról,

d./ a körjegyzőség költségvetéséről és zárszámadásáról.

/5/ A körjegyző tekintetében az egyéb munkáltatói jogok közül a bérfejlesztést, jutalmat

a társult községek polgármesterei együttesen, az e kívüli egyéb munkáltatói jogkört /szabadság engedélyezése, kiküldetés, stb./ a polgármesterek megállapodása alapján évente más-más polgármestere gyakorolja.

/6/ A körjegyzőség működésének ellenőrzése, a feladatok egyeztetése céljából az érdekelt községek polgármesterei a körjegyző részvételével havonta rendszeresen tartanak meg- beszélést. A megbeszélésen rögzített feladatokat emléketetőben rögzítik.

62/A. §.

/hatályon kívül helyezve: a 6/2007.(V.22.) számú önkormányzati rendelettel/

A Helyi Kisebbségi Önkormányzat munkájának segítése.

Simonfa Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala (Simonfa, Bőszénfa, Zselickislak, Zselicszentpál Községi Önkormányzatok Körjegyzősége) a simonfai Cigány Helyi Kisebbségi Önkormányzat munkáját az alábbiak szerint segíti:

a./ Jogi segítségnyújtás

b./ Testületi ülések megszervezése, meghívó, előterjesztések, jegyzőkönyv elkészítése

c./ Költségvetésének, zárszámadásának, napi gazdálkodásának elkészítése, segítése

d./ Vagyonával való gazdálkodás segítése

e./ Közreműködés a települési önkormányzat képviselő-testületével, polgármesterével                  való kapcsolattartásban

f./ A szükséges adminisztráció elvégzése, irodai, technikai háttér biztosítása

IX. fejezet

Az önkormányzati társulás

/1/ Az önkormányzat a feladatainak hatékonyabb, célszerűbb, gazdaságosabb és ésszerűbb megoldása érdekében társulásokban vesz részt. A képviselő-testület a Megyei Közgyűléssel, más települések képviselő-testületeivel, gazdasági, szolgáltató szervezetekkel közszolgáltatásokat nyújtó intézményekkel alakít társulásokat.

/2/ A társulások célját és rendeltetését a társulási megállapodások tartalmazzák.

/3/ A társulások létrehozását, szervezeti és működési rendjét – ezen belül a képviseleti, beszámolási, ellenőrzési jogosítványokat, a közösen fenntartott intézmények vezetőinek kinevezési eljárásrendjét, valamint az ellátandó feladatokat – az SZMSZ – függelékeket képező együttműködési megállapodások rögzítik.

X. fejezet

A lakossággal való kapcsolati formák, lakossági fórumok

63. §.

/1/ A képviselő-testület lakossági fórumok szervezésével teremt lehetőséget az állampolgárok

és közösségeik számára a helyi ügyekben való részvételre:

a./ a fontosabb döntések előkészítése során a véleménynyilvánításra,

b./ a közvetlen tájékoztatásra,

c./ közérdekű bejelentésre, vagy javaslattételre.

/2/ Fontosabb lakossági fórumok:

a./ közmeghallgatás

b./ a falugyűlés

c./ állampolgári közösségek rendezvényei.

/3/ A képviselő-testület évente legalább egyszer közmeghallgatás tart, amelyen az állam- polgárok és a településen érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést, javaslatot tehetnek.

a./ A közmeghallgatást, ennek időpontját legalább 10 nappal előbb, a helyben szokásos      módon közzé kell tenni. A közmeghallgatás meghirdetéséről a polgármester gondoskodik.

b./ Szükség szerint a témák jellegétől, közérdekű jelentőségétől, vagy az állampolgári kezdeményezések számától függően a polgármeste - a soron következő képviselő-testületi ülésre a napirendek tárgyát követő időpontra, - külön e célból összehívott képviselő-testületi ülésre hirdeti meg a közmeghallgatást.

c./ Ha a közérdekű bejelentések száma lehetővé teszi, a polgármester a javaslatok felett      részletes vitát nyithat. Nagyszámú vagy bonyolultabb vizsgálatot igénylő ügy esetén csak válaszadásra van lehetőség.

d./ A közmeghallgatáson felmerült kérdésre a polgármester, a körjegyző, vagy megbízottja       érdemi választ adhat. Bonyolultabb ügy vizsgálatával a képviselő-testület megbízza a polgármestert, ha szükséges, az ügy vizsgálatára alkalmi bizottságot is létrehozhat.      Vizsgálat elrendelése esetén a közérdekű javaslattevő fel kell kérni a vizsgálatban való részvételre, vagy lehetővé kell tenni számára, hogy a vizsgálatot figyelemmel kísérje.

e./ A vizsgálat elrendeléséről a közbenső vagy érdemi intézkedésről a polgármester a      képviselő-testületet tájékoztatja.

f./ Nagyobb jelentőségű közügyekben a lakosságot a helyben szokásos módos tájékoztatni     kell az intézkedésről vagy annak eredményéről.

/4/ Az állampolgári közösségek, önszerveződő csoportok, társadalmi szervezetek az érdek- körükbe tartozó önkormányzati közügyekben, közszolgáltatásokban kezdeményezhetik a tervezett döntésekről a tájékoztatást. Az e célból szervezett rendezvényeken pedig véleményt nyilvánítanak. A rendezvényekről a polgármester a soron következő képviselő- testületi ülésen ad tájékoztatást.

64. §.

/1/ A képviselő-testület - a költségvetésben meghatározott összeg erejéig - anyagilag támogatja a lakossági önszerveződő közösségek tevékenységét, illetőleg az ilyen közösségekkel együttműködik. Az együttműködés formái:        a./ képviselői fogadóóra,        b./ a képviselő-testületi üléseken való tanácskozási jog biztosítása.

/2/ A lakossággal való élő és szorosabb kapcsolattartást szolgálja az önkormányzattal összefüggő híreknek lakossági tájékoztató formában történő megjelentetése.

65. §.

A képviselő-testület a helyi népszavazás, népi kezdeményezés feltételeiről, eljárási rendjéről külön rendeletet alkot.

XI. fejezet

Az önkormányzati gazdálkodás

66. §.

A képviselő-testület az önkormányzat költségvetéséről rendeletet alkot. Megalkotására nézve a vonatkozó jogszabályok az irányadók.

67. §.

A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az átmenetileg szabad pénzeszközök számlavezető pénzintézetnél vagy MNB által forgalmazott értékpapírban történő lekötéséről vagy befektetéséről - a képviselő-testület folyamatos tájékoztatása mellett e rendeletben foglaltak figyelembevételével saját határkörben döntsön.

68. §.

A képviselő-testület a költségvetés végrehajtásáról szóló éves beszámolóról rendeleti formában dönt.

69. §.

/1/ Az önkormányzat vagyonával történő gazdálkodás a törvényi szabályozás feltételei szerint valósulhat meg.

/2/ Az önkormányzati gazdálkodási operatív feladatait a körjegyzőség hivatala látja el a jog- szabályi előírások alapján.

/3/ A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás végrehajtásáért  a polgármester felelős.

/4/ A képviselő-testület az önkormányzati vagyontárgyak számbavételére, elidegenítésére, megterhelésére, vállalkozásba vitelére, illetőleg más célú hasznosításra szükség esetén külön rendeletet alkot.

/5/ A település vagyoni helyzetének alakulásáról a képviselő-testület a lakosságot a közmeghallgatásos ülésen évente tájékoztatja.

/6/ Az önkormányzat vagyonáról készült kimutatás az SZMSZ  ........ sz. mellékletét képezi.

XII. fejezet

Záró rendelkezések

70. §.

/1/ Az SZMSZ megalkotásáról szóló rendelet kihirdetése napján lép hatályba.      A kihirdetéséről a helyben szokásos módon a körjegyző gondoskodik.

/2/ Az SZMSZ hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló többször módosított 1/1990.(XII.21.) sz.      rendelet.

/3/ Az SZMSZ mellékleteinek és függelékeinek folyamatos vezetéséről, naprakész állapotban tartásáról a körjegyző gondoskodik.

/4/ Megtekinthető:

- a polgármesteri hivatalban

- a körjegyzőség hivatalában

Simonfa, 2003. május 7.

Dr. Horváth László                                           Bodrog Gábor

körjegyző                                                            polgármester

Kihirdetve: 2003. május 7.


« Vissza az előző oldalra

Hasznos linkek: